Egy építkezés során szinte mindenkit foglalkoztat a tető beépítésének lehetősége, hiszen mégiscsak egy jó nagy tér, amit valamilyen módon ki kellene használni. Az ácsolt tető esetében evidens, de természetesen a szeglemezes tetők esetében is lehetséges. A kérdés csak az, hogy milyen célra szeretnénk kialakítani a tetőteret. Ezt nem árt előre
eldönteni és idejében lekommunikálni, hogy az építési munkálatok ennek figyelembe vételével történhessenek. A legideálisabb, ha még a tervezés folyamatában kapcsolatba lép a tetőszerkezet tervezéséért felelős céggel, hogy a statikailag alátámasztott lehetőségek számbavételével igyekezhessenek felvázolni, majd megvalósítani az egyéni elképzeléseket. Így történik ez a Belattinál is, ahol a tervezés fázisától a kivitelezésig - minden folyamat egy kézben marad.
Milyen lehetőségek vannak a tetőtér beépítésére?
Hagyományosan a tetőtérből ki lehet alakítani lakóhelyet, illetve rakodóteret is. A
különbség egyértelmű: a lakótér úgy épül, hogy lakhatásra alkalmas legyen, elbírja azt a
terhelést, amit a folyamatos használat jelent, illetve elég tágas legyen ahhoz, hogy
valóban élhető méretű helyiségeket lehessen létrehozni. A rakodótérnek nem kell annyi
kritériumnak megfelelnie, lehetnek szűkebbek a terek, bár a teherbírás itt is nagyon
fontos. Mindkét típus kialakítható szeglemezes tető esetében is, sőt, rendkívül jó módszerek adottak arra, hogy a lehető legtökéletesebb megoldást kapjuk.
Hogyan kell rakodóteret kialakítani?
A rakodótér legfőbb szerepe többnyire a szezonális, aktuálisan fölösleges holmik, ritkán előkerülő tárgyak tárolásában rejlik. Hogy e tér milyen mértékben maximalizálható, az nagymértékben függ a tetőtér egyedi adottságaitól, de akár a tetőtér 20 százaléka is kihasználható erre a célra.
A hatékony és helytakarékos tervezés sokat számít. Ha a szeglemezes tetőtérbe
rakodóteret alakítunk ki, a rácsos tartók átlóit kívülre tervezzük, mely egyrészt kényelmes, másrészt helytakarékos. Szélessége átlagosan 2,5–3,5 méter, az pedig, hogy milyen hosszú lehet, a tetőszerkezet tagoltsága határozza meg. A szerkezetet a nagyobb terhelés miatt a rakodótérnél meg kell erősíteni. Nagyjából 90 kilogrammnyi terheléssel számolunk négyzetméterenként, de ez 120-150-re is növelhető, amennyiben szükséges. A rakodótérbe való feljutás leghatékonyabb módja a padlásfeljáró lépcső kialakítása. Ez
különböző helyekről nyílhat, praktikus a garázsból, de ha ez nem kivitelezhető,
természetesen máshonnan is megoldható.
Hogyan kell lakóteret létrehozni?
A lakótér kialakítása természetesen teljesen más feltételeket követel. Első körben
egyértelműen nagyobb helyre van szükség, és bírnia kell a mindennapos igénybevételt,
járkálást. Nagyon sokszor hiszik azt, hogy szeglemezes tetővel nem oldható meg a
lakhatóvá alakítás, de a legtöbb esetben ez nem igaz, csupán érteni kell a szeglemezes tetőszerkezet tervezéséhez, mely egész más metóduson alapszik, így csak a speciálisan e téren szerzett tapasztalat és ismeretanyag alapozhatja meg a lehetőségek kiaknázását a megfelelő szakemberek tervezésével és tanácsadásával.
Az ideális az, ha az építéskor, azaz már a tervezéskor tudjuk, hogy ki szeretnénk használni a tetőteret is lakható részként, így eleve ennek figyelembevételével alakítjuk ki. Ácsolt tetőszerkezet esetében legtöbbször szükség van masszív betonfödém, és lábazati falak kiépítésére. Szeglemezes tetőnél ez gyakran helyettesíthető könnyűszerkezetes fafödémmel, amelyek a rácsos tartók részét képezik. A tervezés során a terhelési szempontokat is figyelembe vesszük, így minden gond nélkül lakható lesz a tetőtér. A rácsos tartók födémgerendái üregesek, melyek ideális helyet biztosítanak a villanyszerelésnek, és egyéb gépészet vezetéséhez.
A szeglemezes típusú tetőteret jóval kevesebb ideig tart létrehozni, a másik esetben
ugyanis már a betonfödém és a lábazat fal kiépítése is hosszadalmas, ráadásul sokkal
költségesebb is. Ennek ellenére természetesen vannak olyan helyzetek, ahol az a jó megoldás.
Plusz egy: szervizfolyosó építése
A tetőtérben létrehozható még szervizfolyosó, erre leggyakrabban társasházak
esetében van szükség. Ilyenkor a tetőszerkezet egész hosszában alakítanak ki egy
folyosót, melynek falait burkolják (pl. OSB lapokkal). Itt vezetik szét a fűtéscsöveket, a
légtechnikát, valamint a kéménytestek is könnyebben megközelíthetők.
Ha kérdése van a szeglemezes tetőszerkezetek és a bennük rejlő lehetőségekkel kapcsolatban, lépjen velünk kapcsolatba és mi szívesen segítünk!
Vagy kérjen ingyenes árajánlatot tetőtéri rakodórész kialakításával.
Comments