top of page

Mit jelent az előre gyártott tetőszerkezet?

Amikor a különböző tetőtípusokat hasonlítjuk össze, az egyik fontos szempont, hogy ezek a tetők hogyan készülnek. A hagyományos, ácsolt tetőt a helyszínen szokták kialakítani, amikor a munkafolyamat eljut abba a fázisba, hogy már lehetségessé válik. Az összes járulékos munkával együtt ez egy akár több hétig tartó folyamat, illetve a kedvezőtlen időjárás is komoly befolyásoló tényező a munka időtartamát illetően.


Az előregyártott tetőnél mindegy, milyen az idő!

A szeglemezes tető azonban ebből a szempontból más, ugyanis ez egy előre gyártott szerkezettípus, aminek köszönhetően lényegesen rövidebb idő szükséges a helyszíni telepítésre. Az építkezés gyorsabban halad, nem vesztegetünk el heteket a tetővel, ráadásul az előregyártást sem úgy kell elképzelni, hogy hetekig tartó folyamat, ugyanis néhány óra vagy nap alatt előre elkészíthető a tetőszerkezet.


Előre gyártott tetőszerkezet összeszerelése

Az előregyártott tetőszerkezet a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy helyszíni felmérés, illetve az elképzelések egyeztetése, majd alapos tervezés után a tetőszerkezetet elemeit – rácsos tartókat - a műhelyben elkészítik, és gyakorlatilag készen viszik a helyszínre.


Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy egész tetőt készen odavisznek, hanem elemeire szedve, mint például egy újonnan vásárolt, lapjaira szerelt bútort.


A szakemberek ezután a helyszínen már nagyon könnyen és gyorsan össze tudják rakni magát a tetőt, köszönhetően a szeglemezes technológiának, ami könnyű és gyors összeszerelés tesz lehetővé.


Mit jelent a rövid idő alatt?

A „rövid idő alatt” természetesen mindenkinek mást jelent, azonban az ácsolt tetőszerkezetek több hetes elkészülési idejéhez képest a szeglemezes tetők mindenképpen sokkal hamarabb állnak rendelkezésre. Gyári kapacitástól, illetve a tető méretétől és kialakításától függően a szerkezeteket néhány nap alatt el lehet előre készíteni. Ez lehet két nap, de lehet hét is, hiszen az előbb említett tényező természetesen befolyásolják a gyorsaságot.


Amennyiben egy családi házról beszélünk, 1-2 napot kell számolni a tetőszerkezet elkészítésére, majd a helyszínen a szakemberek mindössze akár egy nap alatt fel is építik magát a tetőt. Hol van ez az ácsolt tető több hetes munkáihoz képest?


Az előre gyártott tetők hatalmas előnye tehát, hogy nagyon gyorsan elkészülnek, ez pedig nemcsak időt spórol meg nekünk, hanem költségeket is, hiszen jóval kevesebb lesz a munkadíj, mint abban az esetben, amikor az ácsok és egyéb szakemberek hetekig időznek a tető felépítésével. Nem beszélve a járulékos munkákról, mint az állványozás, a szilárd födém kialakítása stb.


Ugyanolyan stabil és megbízható

Az előregyártott tetők természetesen ugyanolyan stabilak (sőt) és biztonságosak, mint a helyszínen épített tetők, emellett minden megvalósítható ezekkel is, ami az ácsolt tetővel. Nem jelent akadályt például a lakható tetőtér kialakítása sem, mindössze annyi a kitétel, hogy előre tudnunk kell, hogy ezt szeretnénk, mert a szeglemezes tetőn utólag már nem lehet tetőteret építeni. Ezt az egy hátrányt leszámítva mindent tud egy szeglemezes tető, amit egy ácsolt tető, viszont élvezhetjük a gyorsaság előnyeit, nem beszélve a költséghatékonyságról.

Comments


bottom of page