A kisebb alapterületű családi házak esetében is akadnak kihívások, nem csupán statikai, de szerkezeti szempontból is. A helyszín megközelíthetősége, telek elhelyezkedése ugyancsak fontos, mivel a rácsos tartókat csak hidraulikus karral, vagy daruval tudjuk beemelni, a terepviszonyok azonban nem mindig alkalmasak erre.
Pomázi projektünk kapcsán a helyszíni kivitelezés szemszögéből csapatunk is tapasztalattal gazdagodott. Ügyfelünk elmondása szerint nagyságrendileg 15 tetőszerkezetben jártas cégtől kért ajánlatot, végül a mi csapatunk volt az egyedüli, aki teljeskörűen vállalta a kulcsrakész tető kivitelezését a falak lemérésétől a cserepezett késztetőig.
Az ügyfelektől érkező visszacsatolások és ügyfélélmény fontosak a számunkra, mivel az szemlélteti leginkább, hogy mennyire tudunk helytállni abban, amit célul tűztünk ki, a szakmai kifogástalanságban és ügyfeleink tehermentesítésében.
Az ügyfél utólagos beszámolója alapján volt, aki kapacitáshiány miatt csak hónapokkal később vállalta volna a kivitelezést, és akadt olyan is, aki a helyszíni terepszemlét is elmulasztotta, vagy épp olyan, aki az összeszerelésre külön ácsbrigádot javasolt. Ezt a hibalehetőséget kívánja elhárítani a kulcsrakész tetők szolgáltatásunk, mely során egy kézben összpontosul minden folyamat: a tetőszerkezettől, a héjalási munkákon át a bádogozásig.
Mivel a helyszínt nem tudtuk teljesen megközelíteni a szűk kanyar és lejtő miatt, a megbízónk közreműködésével találtunk egy telephelyet, ahol át tudtuk helyezni a rácsos tartókat egy kisebb autóra, majd a helyszínre szállítani.
A gördülékeny munka szerves alapját a szakmaiságon túl az emberi tényező is befolyásolja. Fontos a partneri hozzáállás és együttműködés mindkét fél részéről. A felmerülő akadályok nem feltétlenül kell, hogy lelassítsák egy projekt szakaszát, ha a törekvések a megoldásra összpontosulnak.
Kérdés, kihívás vagy szakmai tanácsadás esetén is bátran vegye fel velünk a kapcsolatot.
Comments